Megihletődtem, és kedvem támadt versbe szedni goldolataimat. Elvégre ez mégis csak egy romantikus szakma! Őszi metszéspont Egerből indultam, tufás emlékekkel a cipőm talpán, hol a sorok közt Kadarka suttog. Most Bordeaux köde tanít, más nyelven, de mégis van híd. A levelek itt lassan engednek, rozsdától aranyig tart a búcsú. A reggel párája ráül a huzalokra, a tőkék hasonlítnak végtagokra. Tanulok figyelni: miként hull le a lomb. Kényszerből vagy akartból? Ahogy én váltok helyet, országot, nyelvet, arcot, tovább... gondolatot. Tanulok metszeni: számolok rügyet, sebet, reményt, hogy mi maradjon, s mi legyen felejtés. Mert nem pusztítás minden vágás, néha csak tisztulás, iránymutatás. Néhány táblával odébb egy gép dolgozik kegyetlen pontossággal, kifésüli a tőkéket a földből, gyökérrel keveredett múlttal. Reccsenés és fémhang keveredik, mintha kérdené mit csinálok, amikor ez megy napestig? Eger és Bordeaux két sor ugyanabban az ültetvényben, az ősz pedig összeköti őket nehézségben, csend...